Parafelderítésnek nevezzük azokat a módszereket, melyek révén információkhoz lehet jutni a térben és idõben távoli eseményekrõl, a fizikai testünk érzékszerveinek használata nélkül. Az emberi léleknek számos olyan rejtett, de felszabadítható és kifejleszthetõ képessége van, amelyeket eredményesen lehet alkalmazni a világ megismerése során.
A mai akadémikus tudomány által paranormálisnak tekintett tulajdonságok, misztikus képességek a gyakorlatban számos helyen és módon alkalmazhatók. Ilyen többek között a hírszerzés, felderítés, egy adott dolog megkeresése, a múltba és jövõbe látás, illetve a gondolatolvasás témaköre.
A parafelderítés, mint mágia technika alapvetõen háromféle módszerbõl áll. Az elsõ a bilokáció vagy két helyen levés tudománya, amikor a mágus lelke tudatosan kilép a fizikai testébõl, és a gondolatnál is sebesebben elmegy egy adott helyre. Ott mindent lát és hall, a lelkével közvetlenül érzékelve, majd visszatérve a testébe elmondja az élményeit. A gyakorlottabb felderítõk arra is képesek, hogy élõben közvetítsenek a távolból, beszéltetve a hátrahagyott testüket, miközben a helyszínen nézelõdnek. Ilyen magnókazettára mondott anyag a Mars parafelderítése-1. címû írás is.
Egy másik módszer a távolba látás gyakorlása, amikor a test elhagyása nélkül használja lelki érzékszerveit a mágus. Lényegében ekkor az idõhullámok komplex eseményterét, a világétert figyeli, mint információ közvetítõ és õrzõ közeget, próbálva kiszûrni belõle a számára lényeges dolgokat.
A harmadik módszer az Isteni Fenntartási Rendszer központi adatbázisában, az Univerzum Nagykönyvtárában (ez a Beszélõ Fény Krónikája), másnéven akashában történõ keresés, olvasás (lásd: A Mars parafelderítése-2.). Ezen emléktár gravitációs hullámképek, térhologramok formájában tárolja az univerzumban történt eseményeket, gondosan rendszerezve azokat hely, idõ és témakör szerint. A világéter lokálisan tárolt és védett változata ez, amely fizikálisan számos helyi könyvtárra tagolódik, melyek egy hálózatba vannak kapcsolva az univerzumban.
Ezek a mágia vagy sámán technikák a hatósugarukat illetõen, gyakorlatilag majdnem teljesen függetlenek az idõtõl és a távolságtól, és szorgalmas gyakorlással olyan szintre fejleszthetõk, hogy páratlanul értékes forrásai lehetnek a világot tanulmányozó elméknek. Az egyik ilyen terület az ûrkutatás, ahol már eddig is komoly eredményeket szült eme módszerek alkalmazása.
Könnyû belátni, hogy összehasonlíthatatlanul gyorsabb és olcsóbb általuk a távoli, világûrbeli dolgok felderítése, mintha ûrszondát vagy emberes expedíciót próbálnánk meg odaküldeni, netán a távcsöveink, radarjaink és egyéb mûszereink korlátozott felbontóképességére hagyatkoznánk. Gondoljunk itt arra, hogy a Plútó, ahol még nem járt ûrszonda, a legerõsebb optikai távcsöveinkben is csupán pár pixeles sötét pacának látszik, a számítógépes képjavító eljárások ellenére. Pedig itt van a közelünkben, a Naprendszer határán, mindössze hat milliárd kilométerre tõlünk. A csillagok ezerszer, milliószor messzebb vannak, így egyértelmû, hogy hatékony adatgyûjtést végezni a környezetükrõl a mai mûszereinkkel egyszerûen lehetetlen. Pedig bõven volna mit kutatni.
Amit a tudomány nem használ fel a kelléktárában, értetlenségbõl vagy dogmatizmusból, azt a kívülálló, lelkes kutatóknak még van merszük kipróbálni. A rendszerváltás óta számos tehetséges ember foglalkozik parafelderítéssel hazánkban, adatokat próbálván gyûjteni a Naprendszerünkrõl és az azon túli térségekrõl. Ezek a felfedezések nem kaptak nagy publicitást, ezért ebben az írásomban tömören összefoglaltam a legfontosabb eredményeiket. Közös jellemzõjük, hogy mindegyik dolgot több felderítõ, egymástól függetlenül is ugyanolyannak észlelte, tehát "lehet benne valami". Fölöttébb valószínûtlen, hogy két-három ember, egymásról mit sem tudva azonos dolgokat képzelegjen a világról, minden érdek nélkül.
Köztudomású, hogy a nagyhatalmak kémszolgálatai évtizedek óta jelentõs összegeket költenek parafelderítésre, bilokációs kémekre, akik fõ feladata a konkurens és ellenséges országok szándékainak, haderejének nyomon követése. Talán ezért is olyan ellenséges a hivatalos tudomány álláspontja a jelenséggel szemben, hogy védje, titkolja azokat a parapszichológiai haditechnikákat, amik fejlesztésén régóta dolgoznak a CIA és a KGB (1992 óta FSZB) laboratóriumaiban.
Lássuk tehát elõször a Naprendszeren belüli felderítések legfontosabb eredményeit.

1. A Föld. Jelenleg ez az egyetlen élõ bioszférával rendelkezõ bolygó a rendszerünkben. A felszíne alatt 24 nagyobb és több száz kisebb idegen támaszpont található, amelyet nem a felszínén élõ, primitív emberiség épített és tart fenn. Ezek a Solaria Fenntartási Rendszer négy dimenziós, álcázott bázisai, amik évtízezredek óta mûködnek, ellátva feladatukat. A Solariát kormányzó 16 istenség irányítása alatt állnak, hangáraikban valószínûleg százezernél is több, különféle méretû ûrhajóval. Erõsen védettek parafelderítés ellen, ezért nem lehet csak úgy, engedély nélkül behatolni a területükre.
Vannak a Föld nagyobb hegységei alatt ezen kívül még olyan õsi kaptárvárosok is szép számmal, amiket az elõzõ teremtési korszakból itt maradt, a tûz és vízözönöket túlélt fajok népesítenek be. Õk saját ökoszisztémát létesítettek zárt világaikban, jóval fejlettebbek nálunk és figyelemmel kisérik a felszínen zajló eseményeket. Észak-Amerikában a Shasta hegy, Dél-Amerikában Peru területén, Európában Erdély hegyei alatt találhatók ilyen városok, de Tibetben is akad belõlük néhány.

2. A Hold. Alig pár ezer éve vontatták ide és állították Föld körüli pályára. Ezt az égitestet alaposan átalakították a rajta megtelepedett idegen fajok. A belsejében egy hatalmas üreg található, vagyis hiányzik a Hold magja. A kéreg vastagsága mintegy 500 kilométer, ebben a felszínhez közel több támaszpont és óriás kalibrációs hajtómûrendszer található. A hajtómûveket mintegy 700 évvel ezelõtt építették be a Holdba a Zeta Reticuli csillagrendszerbõl érkezett idegenek, hogy stabilizálják vele a pályáját és a forgását. Azóta fordítja mindig ugyanazon oldalát a Föld felé.
A Hold, mint valami tartály több millió köbkilométernyi tiszta, élõ tengervizet tartalmaz. A víz a gravitáció fordító rendszerek miatt körkörösen tapad az üreg falára, egy levegõbuborékot fogva közre, melyben egy mini napocska világít, melegen tartva az óceánt. Számos dimenzióalagút kapcsolja össze ezt a tengert a földi óceánokkal. Amikor a Földön véget ér a jelenlegi teremtési korszak, és a tûzözönben elpárolognak a bolygónk óceánjai, a helyreállítást végzõ fenntartási rendszer ezen kapukon keresztül fogja áttölteni a Földre az új vizet, mely elengedhetetlen az élõvilág betelepítéséhez. Ez lesz a "Vízöntõ kor", ami után a Bak korszakban a genetikailag feljavított állományú élõvilág és az új emberiség folytathatja tovább az életét.

3. A Vénusz. Korábban a Föld egyik holdja volt és Emo-nak hívták. Máig rá van szinkronizálva a tengely körüli forgása a Földre, tehát mindig ugyanazon oldalát fordítja felénk. Ezért retrográd a forgása. Bár a felszíne lakhatatlan, a talajában számos idegen támaszpont mûködik, és itt van a Naprendszert védõ ûrflotta parancsnoksága is (parancsnoka: Val Thor).

4. A Mars. Valamikor lakható bolygó volt, vékony légkörrel és hûvös éghajlattal. Napjainkban csak a felszíni támaszpontjain van némi mozgás. A bolygót egy intelligens számítógép védi erõs fegyverzettel minden külsõ behatolótól. Az általa mûködtetett bionikus robotokkal karbantartja a támaszpontokat. Ezek a robotok klónozással készített (duploid), zöld bõrû és nagy fekete szemû, lélektelen teremtmények, fejükben félautonóm vezérlõ mikrochippel. Kb. 700 darab van belõlük szétszórva a különféle bázisokon.

5. A Phobosz. A Mars nagyobbik holdja belül üreges, gyakorlatilag ûrállomásként funkcionál és komoly fegyverrendszerei vannak. Azért képes olyan közel keringeni a Marshoz, mert csekély a tömege. Parafelderítés ellen erõsen védett égitest!

6. A Deimosz. Szintén van rajta idegen támaszpont, bár jóval kisebb, mint a Phoboszon.

7. A Jupiter. Belsejében egy olyan négy dimenziós, jól védett támaszpontot mûködtet a Solaria Fenntartási Rendszer, amelynek elsõdleges feladata akasha könyvtárként funkcionálni. Ide belépni csak isteni engedéllyel lehet!

8. A Naprendszer maga, mint térség egy dimenzióbuborék belsejében található. A buborék fala valahol a Plútó pályáján túl húzódik, és mivel védõpajzsként is funkcionál, visszatartja a rendszerünkbõl szökni próbáló üstökösöket és aszteroidákat. Ez az Oort-felhõ, amely az itt összegyûlt törmelékbõl áll. A buborékon sem ûrhajóval, sem lélekkel nem lehet áthatolni, viszont vannak rajta több helyen kapuk. Ezek szintén a fenntartás által mûködtetett óriás ûrállomások, melyeken át, megfelelõ (isteni) engedéllyel el lehet hagyni a rendszert, illetve be lehet jönni ide. A buborékon túl négy dimenziós a téridõ, abban pedig azokkal a három dimenziós testekkel, amikben mi itt, a Földön élünk, nem lehet mozogni.
Az ûrállomások mérete elképesztõ, elérheti a 800 kilométert is. Egyesek közülük szabályos kocka alakúak, belsejükben kis létszámú kiszolgáló személyzettel és ûrhajók ezreivel. Az állomások a buborék határán lebegnek az ûrben, és olyan álcázórendszerekkel vannak ellátva, hogy mi innen a Földrõl mûszeresen ne tudjuk észlelni õket. Ezek az állomások szintén akasha könyvtárként funkcionálnak, tematikus adatbázisokként gyûjtve minden információt a Naprendszerben történtekrõl. Ez azt jelenti, hogy van olyan állomás, amely minden leírt, lerajzolt dolgot tárol, mások a földi tudományágak eredményeit gyûjtik vagy történelmi adattárként funkcionálnak.

9. A Tejútrendszer. Galaxisunk megközelítõleg százmilliárd csillagból áll, ezeknek egy kis része körül keringenek élõ bolygók. Az intelligens, értelmes fajok száma a rendszeren belül mindössze 16, ezek rengeteg féle alváltozatban (rasszok), a helyi körülményekhez alkalmazkodva élnek az élõ bolygókon és a különféle ûrbeli támaszpontokon. Az élõ bolygók száma (csak a galaxisban) megközelítõen nyolcszáz millió, ezek túlnyomó többsége négy dimenziós világ. Olyan három dimenziós térbuborékba zárt rendszer, mint Solaria, összesen három darab van az egész galaxisunkban.
A Galaktikus Fenntartási Rendszer bolygókatalógusában a Föld azonosítási száma 28-as. A rajta élõ emberiség a szinzu emlõsfajba tartozik a genetikai származását tekintve, és ezt a fajta fizikai testet, amiben élünk, arkon testnek hívják a galaxisban.
A Tejútrendszer közigazgatásilag több csillagközi birodalomra és szövetséges társulásra oszlik, ezek közül a legjelentõsebb a Galaktikus Föderáció, melynek rendvédelmi ûrhadereje, az Ezüst Flotta gyámsága alatt van jelenleg egész Solaria. A földi emberiség, mivel még nem érte el a szellemi és technikai nagykorúságnak azt a szintjét, hogy hivatalosan is csatlakozni tudjon a Föderációhoz, csupán társult tagként tartozik ide.
A mi galaxisunkban található az univerzumunk egyik nagy irányító központja is, mely a Trón nevû bolygón mûködik, tõlünk mintegy ezer fényévre a galaxismag irányában.
Solaria közvetlen környezetében évtizedek óta heves ûrháború dúl az Ezüst Flotta és egy másik univerzumból érkezett, ellenséges támadó flotta ("fekete lények") között, akik khoorind-nek nevezik magukat. Az idegenek kristályos alapú életformák és minden útjukba esõ csillagrendszert elpusztítanak, nem pontosan ismert okokból. Az Alfa Centauri csillagrendszer térsége már gyakorlatilag a fronthoz tartozik, ezért is állomásozik több százezer hadihajó rendszeresen a Naprendszerben. Ezen ûrhajók közül a legnagyobbak mérete eléri az ötszáz kilométeres átmérõt (Merkaba-osztályú hajók), a tûzerejük pedig emberi ésszel szinte felfoghatatlan.

10. Az univerzumunkban élõ intelligens fajok számát (az akasha adatai szerint) négyszázezer körülire becsüljük. A kommunikáció legelterjedtebb formája a telepatikus metakommunikáció, a lélektõl lélekig való közvetlen gondolatátvitel. A fizikai testben élõ értelmes lények biológiai felépítése meglepõ változatosságot mutat. A szén-nitrogén-oxigén alapú életformák mellett vannak szilícium, fluor és metán-ammónia alapú organizmusok is.
A földi emberiség a fajok közösségében a legfejletlenebbek, legprimitívebbek közé tartozik már hosszú ideje. Egy hajdani virágzó, fejlett ûrutazó faj elkorcsosult és tudatlanságba süllyedt utódai vagyunk, akik még a múltjukat is elfeledték és megtagadták. Ahhoz, hogy újra felemelkedhessünk, nem elég a technikai fejlettség. A kozmikus etika ismeretére, az egyetemes törvények újra felfedezésére és gyakorlati alkalmazására is szükségünk van.
Több százezerre tehetõ azon földönkívüli lényeknek a száma, akik lélekben ide reinkarnálódtak az elmúlt évtizedekben, hogy belülrõl, emberként élve segítsék a fejlõdésében az emberi közösséget. Mert önerõbõl kell úrrá lennünk a magunk teremtette bajokon, hogy felnõtt fajjá válva, újra kiléphessünk a csillagok közé. Õk nem adhatnak át nekünk magasabb tudást (ezt tiltja a kozmikus etika), de rávezethetnek minket, hogy felfedezhessük. Magunktól, hogy megmaradjon a fajunk önbecsülése és tartása.

Végezetül néhány szó a parafelderítés gyakorlati nehézségeirõl.

1. Nem lehet bármekkora ideig a fizikai testen kívül tartózkodni. Amikor a lélek eltávozik, magával viszi az általa vetített holografikus kényszerteret is, az aurát, vagyis a test védtelenül marad ilyenkor. Az egy óránál hosszabb idejû kint tartózkodásnál már károsodások lépnek fel a sejtmûködésben. Elrákosodási folyamatok indulnak meg az egyes szervekben, köszönhetõen a külsõ környezet zavaró információs hatásainak és a szervezet nem megfelelõ energia ellátottságának. A bilokáció legyengíti a testet és sebezhetõvé teszi a betegségekkel, földsugárzással, egyéb hatásokkal szemben.

2. A lelki érzékelés nem egészen olyan, mint kinézni egy fizikai testbõl a fénykvantumokat észlelõ szemgolyók segítségével. A 4 dimenziós látás sajátossága, hogy a felderítõ nem 180 fokban látja maga körül a világot, ahogy a 3D-ben, hanem 240-250 fokban, de más fénytöréssel. A 4D-ben valamiért megváltozik a fénytörés (és nem 7 szín van, hanem 12!), ezért más a perspektíva, a távolságérzet és a képélesség. Minden közelebb látszik, mint ahogy van (mintha víz alatt néznénk). Az 5D-ben már 360 fokban (teljes körben) lát a felderítõ, itt még több szín van, viszont a perspektíva teljesen eltorzul. Olyan érzés ez, mintha az ember elõtt lenne úgy kartávolságban egy emberfejnyi átmérõjû lyuk, és abban látszódik az egész körpanoráma összezsugorítva. Körülötte totális sötétség (csõlátás), viszont a látásélesség hihetetlenül megnõ. Több ezer kilométerre is könnyedén el lehet az 5D-ben látni, minden akadályon keresztül, hibátlan élességgel és teljes részletességgel (újságot lehet olvasni 5000 kilométerrõl!), ami agyilag nem igazán "könnyû" élmény.

3. A Földet és a Naprendszert olyan lélekvisszatartó pajzsok övezik, melyeken csak a legnagyobb mesterek képesek kijutni, átugrani. Ez a "kerítés" akadályozza meg, hogy a nem kellõen képzett sámánok és egyéb lelkek elhagyhassák a biztonságos, védett övezetet, mert odakint számtalan veszély leselkedik a tapasztalatlan lélekre. A Solariát övezõ kerítés interaktív rendszerként mûködik, vagyis a szökni próbáló elé a lelkébõl kiolvasott, és számára maximálisan félelmetes "szörnyek"-et materializál kapuõrnek. Ha még ez sem elég, akkor a pajzson átfurakodó lelket a védõrendszer elkezdi "fázist tolni", azaz az önkeltési rendszerét visszább helyezgeti, torzítgatja, ami nagyon kellemetlen érzéssel jár. A Föld pajzsrendszere szelídebb kivitelû, csupán telepatikus üzenetet küld a kilépõnek, arról gyõzködve õt (szuggesztív sugallatokkal), hogy nem jó odakint lenni, nincs ott semmi érdekes és jó volna mielõbb visszamenni a bolygóra.

4. Minden fejlettebb idegen faj tisztában van a parafelderítés módszereivel és maga is használja õket. A többségük éppen ezért nem szondákkal vagy ûrhajókkal végez ûrkutatást, hanem bilokációval. A Földön is gyakran megfordulnak ilyen szellemek, bár mi általában nem észleljük a jelenlétüket. A bilokációs felderítõk elhárítására egyes fajok az ûrhajóikat, támaszpontjaikat és bolygóikat lélekelhárító pajzsokkal is fölszerelik, továbbá mentális pajzsokat, információs zárványokat telepítenek a távolbalátók ellen. Ilyen paravédelmi rendszerekkel már az amerikai hadsereg is rendelkezik egy ideje, amellyel a legfontosabb támaszpontjaikat védik a parakémektõl.

5. Elõfordul, hogy az idegenek lélekcsapdákat helyeznek el a számukra fontos, titkolni kívánt dolgok körül, amikbe ha betéved egy felderítõ, elveszíti a lelke mozgásképességét. Mintegy odaragad, s mivel külsõ segítség nélkül nem képes visszatérni, a hátrahagyott teste rövidesen kihûl és meghal, ekkor pedig megszakad vele a kapcsolatunk. Ezen veszélyek miatt célszerû a távolfelderítést több sámánnak együtt végeznie, mert a többiek a megfelelõ technikák ismeretében kiszabadíthatják a társukat.

Tekintettel arra, hogy a parafelderítés milyen veszélyes tevékenység, szeretnénk óvni mindenkit attól, hogy kellõ felkészültség és gyakorlat (meg vezetõ mester) nélkül próbálkozzon meg vele.

by: Aszurán

Tovább 'Az élet meghosszabbításának módszerei'
című dokumentumra!

Tovább Aszurán vendégkönyvéhez!